Barny Boatman minden idők legidősebb EPT bajnoka!

Kezdőlap » Barny Boatman minden idők legidősebb EPT bajnoka!

2024 február 14. és 25. között rendezték Párizsban a European Poker Tour idei első állomását. A vasárnapi döntőbe hat játékos jutott be, ők mérkőzhettek meg a póker egyik legfontosabb ereklyéjének tartott EPT trófeáért, valamint az 1,287,800 eurós fődíjért.

A döntő résztvevői (forrás:pokernews)

A döntő David Kaufmann vezetésével indult, impozáns, 24,800,000-s stackje pontosan124 nagyvakot ért. Őt követte eléggé lemaradva a lett Aleksej Ponakovs és a brit Barny Boatman, mindketten közel 50 bb-vel, majd három shortstack zárta a sort; a szintén brit Owen Dodd 14, a kanadai Eric Afriat valamint a svéd, tavalyi második helyezett Peter Jorgne 12-12 nagyvakkal. Nem egy életbiztosítás itt közepes stacknek lenni, egy levegővétel is felér egy icm öngyilkosággal.

Ennek ellenére Barny Boatmannak sikerült bejutnia a heads-upba (élete során másodszor játszhatott az EPT trófeáért), és ha már ott járt, két leosztás alatt le is rendezte az egészet. De haladjunk szépen sorban!

Viszonylag hamar sor került az első kiesésre, éppen Barny búcsúztatta Afriatot, aki ♣T♠T♠Q flopon ment allin az angol játékos folytatólagos hívása után, ♣Q♦8 lapja azonban kevésnek bizonyult Boatman ♥K♦K kártyái ellen.

Ezután viszonylag gyorsan távozott a másik két shortstack is, és kezdetét vette egy hosszú, három fős játék. Itt talán Ponakovs tűnt a legesélyesebbnek a bajnoki cím megszerzésére. A lett kártyás a Super High Roller versenyek állandó résztvevője, csak a tavalyi évben több, mint 8,000,000 eurós nyereményt hozott össze. Ez a játékrész azonban nem alakult a legjobban a számára, Boatman többször is flusht alakított ki ellene, és kapott egy setet is a lett top párja ellen, aki mindegyik leosztásban ki is fizette az angolt. Végül mégsem ő, hanem Kaufmann ejtette ki, miután a ♥3♠3 lapja kitartott a másik ♥A♣8 kártyái ellen.

Így is Boatman kezdte nagy előnyből a heads-upot, ami, ahogy már említettük, mindössze két leosztásig tartott. Előbb egy kis kasszát nyert az angol kártyás, majd következett a mindent eldöntő parti. Kaufmann emelt kisvakból 1,000,000-ig (250,000-500,000-500,000-nál járunk ekkor) ♦A♣9 lapokkal, hogy aztán megadja ellenfele 2,850,000-s visszaemelését. Barny valószínűleg abban bízott, hogy a másik dobni fog, de a ♥J♠9♦6 flop után már nem bánta azt sem, hogy játékban maradt a másik, mivel ♦J♦2 kombináció volt nála. Kaufmann adta a 2,000,000-s folytatólagos hívást is, hogy aztán a ♦5 turnön arról kelljen döntenie, hogy kockára teszi-e az egész versenyét. Hosszasan gondolkozott, amennyire tudott, mivel nem maradt már időkérő kártyája, így még azt a trükköt is bevetette, hogy leszámoltatta az ellenfele, láthatólag az övénél jóval nagyobb stackjét. Végül a megadás mellett döntött. Szomorúan konstatálta, hogy alig 9% az esélye annak, hogy játékban maradhat, és a szerencse sem állt az ő oldalára, a ♣Q river azt jelentette, hogy Barny Boatman lett az EPT Párizs bajnoka!

Barny Boatman a kupával és a győztes lapokkal (forrás:pokernews)

A 68 éves angol zsugás régi motorosnak számít a szakmában. Ahogy említettük korábban, már van egy EPT második helye, de emellett nyert már két karkötőt is. De ahogy a verseny után nyilatkozott, erre a mostani eredményére a legbüszkébb. Azért őszintén hozzátette, hogyha valaki nem fut olyan jól egy döntőben, mint ő ezen a vasárnap estén, akkor az embernek igazán nehéz dolga lehet. És bár már 68 éves (amivel minden idők legidősebb EPT Main Event győztesének mondhatja magát), esze ágában sincs visszavonulni, sőt! Mindenképp szeretne begyűjteni egy WPT bajnoki címet is, hogy csatlakozhasson a Triple Crown győztesek elit klubjába. Azok tartoznak ide, akik már nyertek legalább egy karkötőt, valamint van EPT és WPT bajnoki címük is. Mi szurkolunk, remélhetőleg Barny még sok évig részese lesz az élő póker világának!

Barny Boatman minden idők legidősebb EPT bajnoka. „Van kérdés?!” (forrás:pokernews)

Vélemény, hozzászólás?