A ciprusi Super High Roller Series-en is közel volt a végső diadalhoz, Barcelonát viszont már meghódította Nagy Gergő, azaz ‘naggeri’. Győzelmével €268.600-t kasszírozott.
106-an neveztek és így több, mint egymillió eurós összdíjazást hozott a barcelonai EPT €10.200 pot limit omaha versenye. A mezőnyben több magyar omaha specialista is megmérettette magát. Asztalhoz ült Deák Ferenc ‘Fefe’, Nagy Gergő ‘naggeri’, Juhász Benjámin és Németh András is. Mindössze 15 játékos térhetett vissza a második napra. Shortstackként ugyan, de köztük volt Nagy Gergő is.
Ami ezután következett, arra kevesen számítottak.
Pörögtek az események, alig másfél óra alatt a kilencfős döntő asztalra zsugorodott a mezőny. Gergő sikeresen élte túl a vérfürdőt és egy szükséges duplázást is bemutatott. Vérmes reményei azért nem lehettek, mindössze 4 nagyvakkal kezdte a finálét.

Az első kieső után aztán duplázni tudott. A cutoff és a kisvak is kiegészített, Gergő pedig továbbot intett nagyvakból. Flop passzok után Youness Barakat ♥Q♣Q♥T♠T lapjai ellen került allin Gergő és kettes settel nyerte is a leosztást ♥A♠9♠2–♣K–♥6 boardon.
Ezután már Gergőről szóltak a hírek. Játszható mennyiségre duzzadt a stackje és nem félt használni! Egy jelentős leosztásra hét főnél került sor.
Az egész nap vezető Patrick Kennedy emelt gombról 110.000-ig, amit Gergő nagyvakon megadott.
A ♠9♣4♥2 flopon Gergő check-raise allin ment Kennedy potbetje ellen, amit a brit azonnal megadott.
Gergő ♥9♣9♣Q♦T-t, azaz top setet mutatott, Kennedy pedig ♦A♥A♠7♠3 overpárral játszott. A ♥K és a ♦2 nem fordított a helyzeten, így Gergő az élről folytathatta a versenyt.
A brit és a magyar többször is összeakasztotta a stackjét a fináléban. Szinte törvényszerű volt, hogy egy végső összecsapásban ők döntsék el a trófea és az első díj sorsát.
Henri Puustinen harmadik helyes búcsúja után már zavaró tényezők nélkül eshettek egymásnak a felek.
Majd félórás, fordulatos meccset hozott a heads up. Az elején Kennedy már 4:1-es előnyt is kiépített, mire Gergő elkezdett visszakapaszkodni. Fokozatosan nyomás alatt tartotta a britet. Egy jó ideig minden leosztást elvitt, amiben flopot néztek.
A mindent eldöntő leosztásban a magyar játékos 240.000-ig potolt a gombról, Kennedy pedig allin ment nagyvakról 1 mmillió körüli zsetonnal. Gergő “Let’s do it!” felkiáltással megadott.
Patrick Kennedy: ♥K♦Q♥J♣6
Nagy Gergő: ♠Q♠7♦6♦5
A ♣K♠9♠4 flop erős top párt adott az ellenfélnek és flushdraw-t Gergőnek. A 9d turnön hátrányban maradt honfitársunk, a river 5s-tel viszont kiegészült a flush-e. Egy baráti kézfogás az ellenfélnek és jöhettek a gratulációk és az ünneplés – Nagy Gergő lett a €10.200 PLO bajnoka Barcelonában!

További érdekes leosztásokat ide kattintva olvashatsz a döntő napról.