A Dél-koreai Jejuban rendezik a super high-roller versenyekre szakosodott Triton széria idei első állomását. A március 5-e óta futó sorozat a pókerjátékosok legjobbjait és az akcióra vágyó üzletembereket célozza meg, a nevezési díjak 15,000$ és 150,000$ között alakulnak. Bár sajnos magyar vonatkozású eredményről nem tudunk beszámolni mind ez idáig, de a tét nagysága és az asztaloknál felbukkanó, legmagasabb szinten játszó póker profik miatt úgy gondoljuk, hogy érdemes beszámolnunk róla.
Igaz, hogy a főverseny első napjára még csak tegnap került sor, de van rá esély, hogy a legnagyobb nyeremény már így is kiosztásra került. Március 12. és 14. között rendezték ugyanis a sorozat legnagyobb nevezési díjú, 150,000 dolláros versenyét, amire a befizetendő összeg nagyságához képest igen szép számú, reentrykkel együtt 117 nevezés érkezett, így a teljes díjalap 17,550,000 dollárra hízott. A második nap közepén ért e mezőny a fizetős helyek közelébe. 20 játékost díjaztak, a buborék az amúgy a játékát óramű pontosággal a GTO-hoz igazító Stephen Chidwick lett, aki ♣A♦J lapokkal tolt mindent középre, balszerencséjére azonban a korábban a futball pályát a zöld posztóra cserélő osztrák Mario Mosböck ♥J♣J lapokkal várta, és nem érkezett segítség az angol profi számára. Aki nem búslakodott sokáig, átrohant a szomszédos terembe, ahol még pont elcsípte az 50,000$-s turbó verseny regisztrációs időszakának az utolsó pillanatát.

A döntő asztal kialakulásáig, ami ebben az esetben 6 fős volt, tartott a második nap. A 14 kieső között olyan ismert neveket találunk a teljesség igénye nélkül, mint Fedor Holz, Patrik Antonius, Michael Addamo, Christoph Vogelsang vagy Sam Grafton. Ez az illusztris névsor is mutatja, hogy milyen impozáns mezőnyön keresztül vezetett Elton Tsang útja. A kínai származású, kanadai, de egy ideje már Hong Kongban élő pókerjátékos vezetésével vette kezdetét a döntő. Ennek ellenére az első kiesőket nem ő segítette hozzá a távozáshoz, sem Alex Kulev, sem James Chen, sem Liang Xu kieséséhez nem volt köze. Nem úgy a maradék két ellenfele esetében!
Előbb Mike Watson ment allin ♣A♠2 lapokkal kisvakról Tsang button emelése ellen. Szerencsétlenségére nem jó pillanatot (vagy lapot) választott, a kanadainál ♦A♣Q lapult, és a semleges board azt jelentette, hogy kezdetét vehette a heads up játék. Bár Tsang vezetett, és csak 34 nagyvaknyi stackje volt (ellenfele, a kínai Biao Ding előtt 25 bb-t értek a zsetontornyok) és 1,400,000 dollárról döntött a az utolsó ütközet, fel sem merült az osztás gondolata, Elton saját erejéből akarta megnyerni a kupát.
Ettől viszonylag messze került, amikor több kisebb kassza után ♦A♠8-sel duplázta fel ellenfelét, akinél ♣A♦Q lapok voltak. Ezután viszont nem lehetett megállítani. Előbb az ♥A♦T-s kombinációjával hívott nagyot a riveren megérkező ♠A-n, amit ellenfele hosszas gondolkodás után tartott király magassal. Majd a kevés zsetonos Ding allinjét adta ♥7♦5 lapokkal, és a flopon érkező ♥5 azt jelentette, hogy Elton Tsang a Triton Jeju 9. számú eventjének a bajnoka, 4,210,000 dollár büszke tulajdonosa, és ezzel az év eddigi legnagyobb nyereményének nem hivatalos címének birtokosa.

Mivel a sorozat már bőven a félidején túl jár, nem meglepő, hogy több ismert profi is bajnoki címet ünnepelhetett. Az első eventet például a már említett Fedor Holz nyerte, de lett Triton címe Adrian Mateosnak is. Dan Smith pedig megnyerte élete második Triton címét, mellé 1,251,000 dollárt, amivel közel került a 20,000,000$-s álomhatárhoz, ami a versenysorozaton elért nyereményét illeti.
