Véget ért a High Stakes Series a somorjai Card Casinoban. A €2750 Main Eventre 60 nevezés érkezett és az ukrán Vitalii Shcherba vitte haza az €50.500 fődíjat. Magyar játékos itt nem került döntő asztalra, a hét további versenyein viszont számos szép siker született.
Kezdődött minden az €1100 Mix NLH/PLO nyitóversennyel, amit Larabi Bernard ‘boerni’ húzott be. A bajnoki trófea mellé €12.500-t vehetett át a kasszánál. A menetelésről itt írtunk részletesebben.
Február 28-án, pénteken rendezték a Big Bounty döntőjét. Itt a nevezési díjakból €800 ment a helyezetteknek, viszont €700 a fejpénz alapba került. Ez persze bőséggel lazította a játékot egy hagyományos versenyhez képest. Az is megesett, hogy egy korábbi búcsúzó hasonló összeggel gazdagodott, mint a döntő asztal középmezőnye. Végül összesen €60.000-t osztottak szét a díjazottak között. Ebben a vadnyugati hangulatban sikerült a döntő asztalig jutnia Larabi Bernardnak és Kovács Norbertnek. Boerni nem tudta megismételni előző napi bravúrját, hamarosan kiesett és pénz nélkül búcsúzott. Fejpénzt Kovácsnak sem sikerült begyűjtenie, neki végül €2200 jutott az 5. helyért. A különleges hangulatú utolsó napba ebben a videóban lehet belenézni.

Nem a High Stakes Serieshez tartozott, de szintén február 28-án €20.000 garantált NLH Knockout versenyt rendeztek €100+€50 nevezési díjjal. Itt négy honfitársunk is döntőbe jutott! Regős Péter ötödik (€1120), Szabó Zoltán negyedik (€1270) helyen végzett. Horváth János és Prókai Gábor viszont a párbajig meneteltek, és el is osztották a maradék díjalapot. Prókai €3680, a győztes Horváth pedig €3880-t tehetett zsebre.
Március elsején került sor a €2200 PLO Main Event döntőjére. A kilencfős döntő asztalt kiegyenlített mezőnyben a második helyen érte el Bakk Csaba. Végül az első fizetős pozíciót jelentő, 6. helyen búcsúzott. Utolsó partijában 25e/50e/50e vakoknál ♦K♥Q♥8♦6 lapokkal nyitott UTG-ből, a nagyvak Roman Kaholek pedig ♣K♠Q♠J♦9 kombinációval visszaemelt. Preflop középre került a magyar játékos 705 ezer zsetonja, de nem sikerült behúzni a flipközeli helyzetet. Vigaszdíjként €5200-t vehetett át. A nagydumás szlovák játékos végül dominálta a döntőt és behúzta a fődíjat, ami €36.400-s fizetésnapot jelentett neki.

Szintén március elsején került sor a ONE DAY 50K versenyre, ahol a névnek megfelelően €50.000 összdíjazást garantált a Card Casino. Mivel összesen 380 nevezés érkezett €120-ért, több, mint €11.000 overlay alakult ki. Számos magyar játékos is kivette a részét az extra pénzből, ketten pedig a döntő asztalig jutottak. Prókai Gábor hatodik helyen zárt €1650-ért, Debreczeni Dávid pedig heads up résztvevőként €6435-val gazdagodott.
Gratulálunk a győzteseknek!
A Card Casino már robog is tovább a márciusi programjában. Ma este 18:00-kor elkezdődik a Grand Prix, ami €100 nevezési díjért €100.000-t garantál. A március 11-én startoló ROYAL magyar nevezői között pedig 2db €250 értékű buyint sorsolunk ki a Card Casino Series €300.000-t garantáló főversenyére. Sok szerencsét az asztaloknál!
