Bár a címben említett ország már több, mint 30 éve felbomlott, a pozsonyi Card Casino februári nagy versenyének az elnevezése után adta magát, hogy így tegyük közhírré, a magyar pókeres, Kis Krisztián megnyerte a Czech&Slovak tornát!
Február 14 és 19 között rendezték meg a Czech&Slovak póker versenyt a pozsonyi Card kaszinóban, 300€-s nevezési díjjal és 250,000€ garantált összdíjazással. Végül nem jött össze a szükséges 833 játékos, így a kaszinó pótolta ki a díjalapot, ami miatt biztosan nem bánkódtak a döntő résztvevői. Igazán nemzetközi brigád ült össze a végjátékra, a magyar és szlovák pókeresek mellett voltak osztrákok, bolgárok, sőt egy francia kártyás is.
Kis végig szolid, visszafogott játékot játszott, de így is volt olyan, akit ő ejtett ki. Például az osztrák Ganglbauert, akinek a ♦A♣6 allinjét adta ♥4♣4 lapokkal, és nyerte könnyedén a flipet.
A heads-upba a bolgár Emil Trenkovval együtt került be Krisztián. Előtte alkut kötöttek, mindkét játékos fixen 32,400€-t kapott, és a maradék 7,200 euróért, valamint a trófeáért ment a küzdelem. Ennek ellenére igencsak elhúzódott a végjáték, igazán egyik pókeres sem talált fogás a másikon, végül három óra elteltével jutottak csak dűlőre. Végül 300,000-600,000-600,000-s szinten érkezett el a mindent eldöntő összecsapás ideje, Trenkov ♦A♥9 lapokkal jelentett allint BTN-ről 12,000,000-ért, amit majdnem kétszer akkora stack fölött rendelkező magyar pókeres ♠A♥K lapokkal adott meg. A flopra ♥4♥5♦2 lapok jöttek, ami egy halvány reménysugárt jelentett a bolgár játékos számára, de a turn ♥2 majd a riveren érkező ♣T nem hagyott kétséget afellől, hogy ki nyeri a partit, és így az egész versenyt!
Kis Krisztián nyereménye így 39,600€ valamint egy jegy a WPT Bratislava 1,100 eurós főversenyére. Szívből gratulálunk, szép munka volt Krisztián! Ezzel Mondani sem kell, hogy Kis nyerte ezen a versenyen a Last longer promóciónkat, aminek díja végül egy beülő a 330€-s WPT Mini Main versenyre, amit szintén a Card Casinóban rendeznek majd április első hetében. A sorsolást Dudás János nyerte, így őt is várjuk majd az előbb említett versenyen. Gratulálunk mindkét játékosnak! Legközelebb erről az eseményről jelentkezünk majd élő közvetítéssel, és remélhetőleg személyesen is összefutunk majd a Card Casinoban! Már csak azért is, mert erre az eseményre is sok promócióval készülünk!
Akit érdekel az egész döntő, ide kattintva vissza lehet nézni Krisztián menetelését.
Közben máshol is zajlottak az események, a párizsi EPT előtt több versenyt is rendeztek a városban. Bár a rekord nevezést hozó FPS Paris végjátékában nem volt magyar érdekeltség, így sem maradtunk hazai siker nélkül a francia fővárosban. A hétvégén rendezték ugyanis a versenysorozat 25,000€ nevezési díjú High Roller eventjét, aminek a döntőjébe az ezeken a versenyeken már regulárnak számító Ádámszki Tamás is bejutott. Tamás végig derekasan helyt állt, végül a harmadik helyet szerezte meg, amiért jutalma 211,400€. A bronzérem értéket emeli, hogy Ádámszki egy kifejezetten nehéz döntőben jutott el idáig, elég csak azt megemlíteni, hogy a heads-upot Daniel „Oxota” Dvoress és Niklas „Lena900” Astedt vívta. Gratulálunk Tamásnak, és reméljük, hogy még sokszor adhatunk róla hírt a 2024-s évben is!