Larabi Bernard ‘boerni’ nyerte az €1100 Mix NLE/PLO versenyt Somorján

Kezdőlap » Larabi Bernard ‘boerni’ nyerte az €1100 Mix NLE/PLO versenyt Somorján

Magyar sikerrel indult a somorjai Card Casinoban zajló High Stakes Series. A magas tétes omaha versenyek állandó résztvevője, Larabi Bernard, azaz ‘boerni’ €12.500-t zsebelt be a bajnoki trófea mellé.

Az €1100 Mix NLE/PLO első napjára 18 nevezés érkezett, majd további 12 induló fizetett be a második nap elején. Négy játékost díjaztak, sorrendben €12.500, €8200, €5100 és €3300 várt a győztesekre.

Boerni a harmadik helyen nyitotta az utolsó napot, a döntőbe pedig 73BB-s stackkel a második pozícióban kezdte.

4e/8e/8e vakoknál ♠K♥K♥J♠4 lapokkal korai pozícióból emelt 16 ezerig, amire három megadás érkezett. A ♣4♦3♣T flopot mindenki passzolta, a turn ♠J-t viszont Boerni 56 ezres téttel támadta. Különféle húzókkal két ellenfél is továbbjött. A river ♠T viszont azt jelentette, hogy Boerni király párja továbbra is a legjobb kombináció, így a passzok után szép kasszát húzhatott be.

Larabi Bernard, azaz Boerni sokat támadott és aktívan játszott a döntőben (fotó: Card Casino)

5e/10e/10e vakoknál Dario Alioto ♠K♦K lapokkal allin ment 150 ezerig, mire Boerni ♠A♥K kombinációval szintén betolta 526 ezernyi zsetonjait a gombról. Kellett a segítség és az utolsó pillanatban be is futott. A ♣J♥6♠Q♥J♥A board után Alioto láthatóan frusztráltan elsétált a helyszínről.

Boerni remekül építkezett kis kasszákkal és bravúrokra is futotta. 5e/10e/10e vakoknál például AQs-t tudott elengedni preflop egy 19BB-s shortstack 3betjére, aki QQ-val játszott.

6e/12e/12e vakoknál AAxx kombinációval ismét “gondoskodott” egy shortstack kieséséről, így 6 főnél már toronymagas chipleaderként fordult a buborékjátékra. A stackjét pedig természetesen használta is bátran. Olasz ellenfele, Quattrucci például feltűnően nehezményezte, hogy Boerni nem hajlandó végigcheckelni a szupershortstack allin partijait 🙂 

A buborék kipukkadása után tovább terrorizálta az asztalt, kockázatmentesen vitte a kisebb potokat. Quattrucci végül rossz pillanatot választott a revansra, ♥K♦K♦9♦5 lapjai alulmaradtak Boerni ♠A♣A♠T♥5 kombinációja ellen, így hárman folytathatták.

Itt a magyar játékos elvesztett egy preflop allint T9-cel a szlovák shortstack, Chalupka A6-ja ellen. Ezután belassult a játék, Boerni pedig kissé visszaesett. A zsetonállások 36-44BB között gyakorlatilag kiegyenlítődtek.

A barátságos ausztrál, Danielle Naja shortstackből heads-up résztvevővé erősödött (fotó: Card Casino)

A párbaj végül egy nagy PLO leosztásban alakult ki.

15e/30e/30e vakoknál Chalupka 690 ezer zsetonból, ♠A♣J♠T♣9 lapokkal kiegészített kisvakból. Boerni ♥Q♣6♥5♥3-mal 90 ezerig emelt, Chalupka megadott. ♥K♦Q♥4 flopon mindketten checkeltek. Turn ♦3 után a szlovák 155 ezret check/callolt, a river pedig ♥T lett. Passz után Boerni potot betelt, ami Chalupkanak allint jelentett. Sok gondolkodás után végül nem tudta elengedni a sorát, így a harmadik helyen búcsúzott.

A párbaj 2:1-es magyar előnnyel indult, de nem tartogatott sok izgalmat. A barátságos ausztrál játékos, Danielle Noja semmilyen ellenállást nem tanúsított. Boerni szinte folyamatosan növelte az előnyét, míg végül ♣K♦6-tal fogadhatta ellenfele 3BB-s allinjét, aki ♣Q♥2-vel játszott.

A board nem változtatott, így Boerni átvehette a trófeát, és Noja sem volt boldogtalan, hiszen abszolút shortstackként kezdte a döntő asztalt. Gratulálunk a győzelemhez!

A döntő nap eseményeit itt nézheted vissza:

Vélemény, hozzászólás?