Kozma Dávid döntőzött a Wolf Millionaire-n a rozvadovi King’s-ben!

Kezdőlap » Kozma Dávid döntőzött a Wolf Millionaire-n a rozvadovi King’s-ben!

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a tavalyi liechtensteini WPT Prime első helyezettje, Kozma Dávid a legjobb úton haladt afelé, hogy még egy bajnoki címet begyűjtsön. A magyar profi vezette ugyanis a mezőny Rozvadovban, a Wolf Millionaire elnevezésű verseny döntő napján.

14:30-kor indult útjára a játék, ekkor még 25-n reménykedtek abban, hogy egyikük lesz az a szerencsés, aki hazaviheti a 143,000€-s fődíjat. Négy óra kellett hozzá, hogy kiessen 15 játékos, és a legjobb 9 pókeres összeülhessen a döntő asztalra.(Ők már garantáltan nyertek 10,200€-t és egy jegyet az őszi WSOPE Főversenyére) Sajnos a távozók között találjuk a másik magyar versenyzőt is, Farkas Benedek a 24. helyen végzett, 3,625 eurót nyert.

Dávidnak is komoly szerepe volt abban, hogy nem húzódott még tovább az FT előtti szakasz. Bár alapvetően csendesen folyt a napja, 12 főnél egyszerre két játékost is búcsúztatott! (Vagyis az egyiküknek még maradt 1.5 nagyvakja, de ez is felér egy kieséssel). Az ominózus leosztásban a német Selcuk Bugan hívott korai pozícióból ♥9♣9 lapokkal 850,000-ig (400,000-s nagyvaknál járunk ekkor). Az addig elég feszesen pókerező ukrán Dmitro Sztecsura ♦A♥J lapokkal az allin mellett döntött. Mindenki dobott a kisvakban ülő Kozmáig, akinek 10,650,000 zsetonból kellett megadnia 3,000,000-t, ha játékban szeretetett volna maradni. Dávid kis gondolkodás után így is tett, ahogy a német ellenfele is. A flopra ♠T♦3♣7 érkezett, ami tökéletesen passzolt a magyar kártyás ♦7♠7 lapjaihoz! Mivel nem volt komoly esély rá, hogy túlhúzzak, ezért a lassítás mellett döntött. Nem úgy Bugan, aki itt 2,050,000-t hívott, majd a turn ♥K-n allin ment. Dávid természetesen megadott, és mivel se kilences se dáma nem érkezett már a riveren, így ő nyerte a csinos, 64 bb-s kasszát.

A döntő résztvevői, hátul középen Kozma Dáviddal (fotó: Eurorounders)

A magyar profi így, ha hajszálnyival is, de az élen kezdhette meg a játékot a döntőben. Sajnos nem tudta kamatoztatni a vezető pozícióját, elég aktív ellenfelekkel került össze, és a jó lapok is elkerülték. Ha meg éppenséggel mégis volt valamije, akkor nem fizették ki olyan szépen, mint a fentebb említett hetes setnél. Ráadásul a többi játékos is eléggé ragaszkodott a helyéhez a döntő asztalon, két és fél óra alatt ketten estek csak ki összesen. Kozma végzete akkor érkezett el, amikor kisvak pozícióból 3bet allin ment az aktív ukrán ellenfele HJ nyitására. 10,400,000 zsetont tolt középre (a nagyvak ekkor 800,000 volt). Dávid ♣K♣J lapja remek választás volt arra, hogy elvigye mutatás nélkül a kasszát. Sajnos azonban ellenfelénél pont ♥A♥K volt, így jelentősen lecsökkent a magyar játékos esélye a folytatásra. Ezen nem segített a flopon felbukkanó ♠A, a turn után pedig biztossá vált a magyar profi kiesése. Kozma Dávid így a 7. helyen végzett, 18,900 eurót nyert a WSOPE ME jegye mellé (ami 10,300€-t ér). Gratulálunk a szép meneteléshez!

Dávid a döntő asztalon. (fotó: Eurorounders)

A versenyt végül a végig nagyon szerencsésen pókerező román Mouse nyerte, akinek így duplán jó napja lehetett, miután a válogatottja kiütötte az EB-n az ukránokat. Aki szeretné a teljes döntő napot visszanézni, az itt teheti meg!

Vélemény, hozzászólás?