Keljacki Jovana a €350 Ladies Night, Heveli Richárd pedig a €750 NLH 6-Max bajnoka lett. Larabi Bernard negyedik helyet szerzett a €3000 NLH High Roller versenyen.
Dübörög a WSOP Circuit a somorjai Card Casinoban. Tegnap már az €1500-s Main Event első futamát rendezték, közben pedig zajlanak a mellékversenyek.
Augusztus hetedike túlzás nélkül a „mi napunk” volt Somorján. Három döntő asztalt rendeztek, amiknek a végén kétszer is magyar játékoshoz került a WSOP Circuit bajnoki gyűrűje!
Kezdjük a #8-as és #9-es számú versenyekkel. Itt kevés információ áll a rendelkezésünkre, hiszen ezeket nem lehetett élőben követni.
Az Event #8 6-Max 147 nevezője egyenként €750 beugrót fizetett. A díjalap az előre garantált €100.000-ban állt meg, a győztes pedig €23.830-t vihetett haza. Heveli Richárd elérte a döntő asztalt, és ott sem talált legyőzőre! Nyereménye mellett tovább gyarapította a WSOP Circuit győzteseink tekintélyes névsorát.

A #9-es számú verseny, a Ladies Night 31 nevezőt vonzott €350-s belépő mellett. Az első öt helyezett között osztották szét a garantált €10.000-t. A magyar színekben induló Keljacki Jovana osztrák, amerikai, svájci és svéd ellenfeleit megelőzve hódította el a bajnoki gyűrűt és a vele járó €3606-t.

Az este legnagyobb figyelmet kapó eseménye, a €3000-s High Roller NLH összesen 82 nevezést hozott. A teljes díjalap ezzel €229.600 lett, a bajnoki cím pedig €61.800-t fizetett. Több honfitársunk is asztalhoz ült az első napon. A fizetős helyeket végül Bernard Larabi, ismertebb nevén ‘Boerni’ érte el.
Az alábbiakban végigkövetjük az izgalmas végjáték legérdekesebb leosztásait.
A kilencfős döntő asztalt az ötödik helyen, 27BB stackkel kezdhette. Rögtön az ő nevéhez fűződött az első kieső parti is.
8e/16e/16e vakoknál a szlovák Tibor Balaz kisvakról allin ment 132 ezer zsetonnal. Boerni kis gondolkodás után ♦K♥3 lapokkal megadott. Balaz ♣9♣5-t mutatott, a flop ♥9-t, a turn viszont ♥K-t hozott. Larabi ezzel 573 ezerre erősödött.
A döntő asztal megfontolt tempóban zajlott. Össze sem lehetett hasonlítani a nemrég látott Mini Main Event korai vérfürdőjével.
10e/20e/20e szinten Boerni ismét BvB szituációban lett főszereplő. Ezúttal kisvakból emelt 75 ezerig ♣A♣T lapokkal, amit a nagyvak és chipleader Jakub Janosovsky ♥4♣4-gyel tartott. A flop kellemes ♣K♦A♥A lett, amit 40 ezres folytatás és megadás követett. A turn ♠A után annyi kérdés maradt, hogy a magyar játékos mennyi értéket tud kihúzni a lapjából. 175 ezres hívást itt még megadott a szlovák, és a river ♠3 is tökéletesnek tűnt a folytatáshoz. Boerni 325 ezret (gyakorlatilag allin) tolt középre, Janosovsky pedig hosszas gondolkodás után elengedte a kis fullt.
10e/25e/25e vakoknál ugyanebben a felállásban csaptak össze a felek. Boerni ezúttal kiegészített ♣A♣J lapokkal, Janosovsky ♦8♦6-tal passzolt. Mindketten checkelték a ♣8♦4♣5 flopot, majd turn ♣9-nél Larabi 45 ezret hívott. A szlovák játékos megadott. A river ♠A lett, Boerni pedig újabb 65 ezres tétet tolt be, amit Janosovsky megadott, majd a rossz hír láttán muckolta a lapjait.

Érdekes leosztással szilárdította meg vezető helyét Boerni ugyanazen a szinten. A bolgár Valeri Savov 342 ezres stackből első helyről 50 ezerig emelt ♦Q♦T-zel, a magyar ♣T♠T lapokkal 100 ezerig visszaemelt cutoffról, Savov tartott. ♣4♥K♥J flopon a bolgár 35 ezret check/callolt, a turn ♦8-t pedig mindketten passzolták. A river ♣6 lett, Savov pedig (látszólag) allin ment. Az élő képen ezután annyi látszott, hogy Boerni megad, majd muckolja a lapjait. Miután mindenki szívverése újraindult, kiderült, hogy természetesen nem a rutinos magyar követett el kezdő szintű hibát. Mindössze a bolgár előtt maradt még egy nagyvaknyi zseton, aki a megadás láttán mutatás nélkül dobott. Boerninek viszont így nem kellett mutatnia a győzelemért, ezért természetesen meg is tartotta magának az információt.
Hét főnél így kényelmes, 57BB-s stackkel Larabi Bernard toronymagasan vezetett.
Több shortstackkel az asztalnál az egyik közepes, Blaz Zerjav 670 ezerből 60 ezerig emelt 15e/30e/30e vakoknál. Boerni maximális nyomást helyezve az oroszra és a mögötte ülőkre, ♦5♣5 lapokkal allin ment cutoffról. Zerjav azonban nem dobhatott ♥J♣J-t, a board pedig nem segített a magyarnak. Még így is 885 ezer maradt előtte.
A hetedik helyen a cseh Ondrej Lon, a hatodikon pedig a korábbi chipleader, Jakub Janosovsky búcsúzott. Boerninek közben több emeléssel indított handet is fel kellett adnia és 17BB-re esett vissza. Az izraeli Gabi Livshitz szuper shortstackként esett ki az ötödik helyen.
A négyfős szakaszban Boerni magabiztosan 900 ezer fölé építette a zsetonkupacát. Sajnos Fortuna ekkor elpártolt mellőle. Az addig nem sok vizet zavaró francia, Jean Lhuillier 80 ezerig emelt ♥A♣A párral, a magyar viszont ♦9♣9-t kapott kisvakon, amivel allin ment. Nem jött a megmentő kilences, így Boerni 11BB-re esett vissza.

Nem sokkal később úgy tűnt, duplázhat, amikor ♦A♦T-vel megadta a lengyel Marcin Dziubdziela allinjét. Mindketten 10BB-vel játszottak, Dziubdziela pedig ♠A♠8-t mutatott. A flop ♥A♠T♠3 két párt, de egyben pikk flushrdawt is hozott, a river ♠4 pedig mindössze 60 ezer zsetont hagyott Larabi előtt.
Amit azonnal négyszereznie sikerült a következő leosztásban, amikor ♣8♠6 lapokkal nyert hármas allint.
220 ezer zsetonját aztán rögtön a szünet utáni első leosztásban be is tolta ♥K♦3 lapokra gombról, Lhuillier viszont ♣A♥J-val könnyedén megadott nagyvakról és ♥A♠4♦A flop után nyerte is a leosztást.
Larabi Bernard €18.830 nyereménnyel a negyedik helyen fejezte be az ígéretes döntő asztali szereplését.
A versenyt végül hosszabb párbaj után, hátrányból fordítva a lengyel Marcin Dziubdziela nyerte. Ezzel bezsebelte a €61.800-s fődíjat és a WSOP Circuit gyűrűt.

€3000 WSOPC NLHE High Roller döntő asztal végeredmény:
1 | Marcin Dziubdziela | €61.800 |
2 | Jean Lhuillier | €39.900 |
3 | Blaz Zerjav | €26.850 |
4 | Bernard Larabi | €18.830 |
5 | Gabi Livshitz | €13.820 |
6 | Jakub Janosovsky | €10.580 |
7 | Ondrej Lon | €8520 |
8 | Valeri Savov | €7200 |
9 | Tibor Balaz | €6420 |