Három magyar is pénzbe ért a Mediterranean Poker Party főversenyén

Kezdőlap » Három magyar is pénzbe ért a Mediterranean Poker Party főversenyén

A ciprusi Merit Casinoban zajlik a Mediterranean Poker Party. Számos side event és high roller mellett $5300-os főversenyt rendeztek. Erre nem kevesebb, mint 1196 nevezés érkezett, ami $5.740.800-as összdíjazást és kereken 1 millió dollárral járó bajnoki címet jelent.

Nyuli Tibor már tavaly is szép emlékeket szerzett a ciprusi nyaraláson. Akkor $93.400-os kifizetéssel zárta az $1100-as versenyt. A Main Eventen ezúttal egy erős ITM-mel kellett beérnie. 48. helyéért $21.500-at vehetett át a kasszánál.

Herédi Dániel és Larabi Bernard viszont egészen a végjátékig versenyben voltak. Olyannyira, hogy 18 főnél össze is csaptak egy jelentősebb leosztásban.

300e/600e/600e vakoknál ‘Boerni’ kb. 13 millió zsetonból kiegészített kisvakból Dániel pedig passzolt mellette. ♠T♠9♥6 flopon check után Dániel 1,4 milliót betelt, Bernard megadott. A ♠6 turnön Larabi átvette a kezdeményezést és 1,5 milliót tett be, amire megadás érkezett. ♦8 riveren Boerni ismét passzolt, Dániel pedig allin ment, ami Boerni maradék 10 millióját jelentette. Larabi elengedte a ♣T♣7-tel kialakított sorát, Herédi pedig igazolta a jó döntést és ♦9♣6 fullt mutatott honfitársának.

Larabi Bernard, azaz ‘Boerni’ a High Rolleren tovább növelheti nyereményét (fotó: pokernews.com)

Larabi Bernard a 14. helyen búcsúzott, miután ♦A♦9 kombinációja nem állt meg az orosz Garik Tamasian ♣K♠5 lapjaival szemben. Hiába volt jó a megadása 11BB-vel preflop, a turnön érkező ♣5 megpecsételte a sorsát. Nyereménye $42.000 lett.

Herédi Dániel nagy stackje hamarosan komoly sérülést szenvedett. 400e/800e/800e vakoknál a magyar játékos limpelt kisvakból, a hazai pályán játszó Andreas Mavromoustakis passzolt. ♥Q♦4♦8 flopon a ciprusi megadta Dániel minbetjét, majd ♦K turnön a 2,4 milliós folytatást is. ♣6 riveren Dániel checkelt, Mavromoustakis viszont 7 milliót tolt középre. Dánile előtt még 22 millió volt ekkor, és több időkérést is elhasznált, mire a megadás mellett döntött. ♠K♠9 top párja viszont kevés lett Mavromoustakis ♦J♦T flushe ellen, így 15 millióra esett vissza.

500e/1m/1m vakszinten Razvan Sabau 2,2 millióig emelt cutoffból, Herédi megadott. ♥A♣Q♥6 flopon mindketten passzoltak, majd a ♥9 turnön a magyar játékos 2,5 milliót betelt, amit Sabau megadott. A ♥7 riveren Dániel passzolt, a román pedig 3,5 milliót tett be. Honfitársunk ezúttal minden időkérését elhasználta a megadás előtt, de sajnos most sem járt jól a döntés után. Sabau ♣A♥Q-val flush mutatott, ami erősebbnek bizonyult a ♣T♣8 sornál. Herédi előtt így mindössze 2,7 millió zseton maradt.

Herédi Dániel épphogy lemaradt a döntő asztalról (fotó: pokernews.com)

Végül a 10. helyen kellett búcsúznia, a döntő asztal előtti utolsó kiesőként. ♦K♦5 kombinációval került allin ♦4♥Q♦Q flopon, de sajnos nem kapott segítséget a lengyel Dawid Smolka ♦9♠9-cével szemben. $51.500-ral vigasztalódhatott.

Bernard Larabi pedig a $10.400 Onyx High Roller versenyen javíthat. Itt már pénzbe ért a mezőny és Boerni nagy stackkel az ötödik helyen áll.

Vélemény, hozzászólás?