Az EPT húsz éves jubileumának barcelonai főversenyét az amerikai Stephen Song nyerte. A párbajban a brit Andrew Hulme volt az ellenfele, akivel alkut kötöttek.
1975 nevezés érkezett összesen az €5300-s főverseny két első napjára. Ezzel a negyedik legnagyobb main eventet rendezték az EPT 20 éves történetében. €9.578.750 összdíjazásért és másfél milliós első helyért zajlott a küzdelem.
Honfitársaink ebből a versengésből már korábban kiszálltak. Három magyar tért vissza a harmadik napra a 293 továbbjutó között. Gyakorlatilag a buborékjátékkal indítottak, hiszen 287 játékost díjaztak. Mindhármuknak sikerült is eljutni a fizetős helyekig. Csecsetka Péter 263. helyéért €8700-t kapott, Pilhofer István ugyanennyivel vigasztalódhatott kiesése után a 251. helyen. Legtovább ezúttal Csóti Sebestyén jutott, 165. helyen végzett és €11.600-ért járulhatott a kasszához.
A hatfős döntőre a hetedik napon került sor. A legjobb korábbi eredményekkel és a legtöbb zsetonnal is az amerikai Stephen Song rendelkezett, így bátran nevezhettük a fő esélyesnek. Song rezüméjében majdnem 7 millió dollárnyi élő nyereményt, egy WSOP karkötőt és egy WPT Prime győzelmet is felvonultatott.
Rajta kívül is akadtak azért “jó sztorik” a döntő asztalon. Mindig nagy öröm és kiemelt figyelem övezi a hölgy versenyzőket nagy nyílt versenyek döntőjében. Rania Nasreddine ráadásul visszatérő, hiszen a májusi monte carlo-i EPT Main Event fináléjában is láthattuk.
Vagy említhetjük a román hobbijátékost, Marius-Catalin Pertea-t. A 44 éves építési vállalkozó egy $55-s online versenyről kvalifikálta magát, de első próbálkozásra kiesett a versenyből. Ezért végül befizette a teljes €5300 nevezési díjat, és a kockázatos húzás eredményesnek bizonyult.
A döntő végül majdnem 8 órás küzdelmet hozott, bár azt nem mondhatni, hogy lassan kezdtek volna a versenyzők. Rögtön az első leosztásban a shortstack Andrew Hulme allin került 22BB-vel. Ász párral játszott, a pórul járt fél pedig Nasreddine és kilencesei voltak. A brit így a legjobb három közé, a amerikai hölgy pedig 11BB-vel a kiesés szélére került.
A legnagyobb sztorikat végül a későbbi győztes, Stephen Song szállította. Négy főnél előbb egyetlen overcarddal majd flushdraw-val is sikerült egy-egy flop allint behúznia:
Ezután Nasreddine és Partea kiesésével hamar kialakult a heads up. Néhány kisebb leosztás után a felek alkut kötöttek. Hulme €1.165.614-t, Song pedig €1.233.586-t biztosított magának, a maradék €56.800-ért és a trófeáért játszottak tovább.
Az első ‘allin és call’ után véget is ért a párbaj. Song nem csúfolta meg ezt a szerencsés napját, ezúttal is sikerült hátrányban bepakolnia 19BB-t. Hulme ♥8♦8-cal tett fel mindent, az ♦5♦3♣6–♠4–♦9 board viszont sorra javította Song ♣A♥7 kombinációját.
A mosolygós és szimpatikus amerikai családja és barátnője körében ünnepelte eddigi legnagyobb sikerét, amivel összesen €1.290.386-t tehetett zsebre.