Új nap virradt, de olyan, mintha semmi sem változott volna tegnap óta. A WPT Prime Slovakia még versenyben lévő játékosok összegyűlnek újra, a legtöbb zsetonja pedig Mátrai Andrásnak van.
Így igaz, a magyar profi remekül fialtatta azt a rengeteg zsetont, amivel a második napot kezdte, és bár rövidebb ideig megélt visszaeséseket is, végül pont akkora lett a legnagyobb stackje, amikor 9 főre fogyatkozott a mezőny.
Ahogy azt már említettük, a győztesre a kupa és a dicsőség mellett 108,000 euró valamint egy 10,400€ értékű belépő vár az év legnagyobb WPT eseményére. Andrásnak van a legnagyobb esélye, hogy ezt mind megszerezze, de azért nem lesz egy sétagalopp, mert a több jó játékos is bejutott a döntőbe.
A legnagyobb névnek, és valószínűleg a legerősebb ellenfélnek egyértelműen a német Fabian Gumz számít. A fiatal pókeresnek van már WPT második helye, de döntőzött már WSOP versenyen is, 2019-ben lett 8. a Millionaire Makeren.
A döntő ültetése:
És még egyszer a díjazás:
14:00-kor indul a verseny, fél órás késleltetéssel adják majd, szóval 14:30 táján érdemes bekapcsolódnia annak, aki egy leosztást sem szeretne elmulasztani. A Card Casino Youtube csatornáját itt találjátok.