Eldőlt, nincs több kérdés; Hanusi Máté a WPT Korea bajnoka!

Kezdőlap » Eldőlt, nincs több kérdés; Hanusi Máté a WPT Korea bajnoka!

From hero to zero. Ezt mondják angol nyelvterületen arra, ha valaki képletesen nagyon magasról zuhan nagyon mélyre. Ez történt a magyar profi Hanusi Mátéval is, csak éppen fordítva! Vagy ahogy itthon mondanánk, utolsókból lesznek az elsők!

Máté ugyanis, mint azt a korábbi cikkünkben is említettük, a legkisebb stackként jutott be a 9 fős döntőbe. De hiába volt mindössze 15 nagyvakja, így is sikerült olyan jól menedzselnie ezt a kevés zsetont, hogy végül az összes többi is hozzá került. Bár ez nem lehetett újdonság Hanusi számára, a második és a harmadik napot is úgy kezdte, hogy a mezőny utolsó traktusában foglalt helyet, de ahogy mondani szokták, egy pókerverseny csak az számít, hogy a legutolsó allinjét megnyerje az ember…

A döntő résztvevői (fotó:WPT)

Hanusi első allinjánál szerencsére nem talált megadóra, mert ♣K♣7 lapjai nehezen lettek volna favoritok. Pár leosztással később előbb eldobott nagyvakból a magyar pókeres egy ♥A♥T-t, hogy rögtön utána viszont allint jelentsen Yayun Ding korai pozíciós emelése ellen ♠J♦J-vel. A kínai hölgy megtette neki azt a szívességet, hogy megadja az allint, pedig mindössze egy ♠7♠6 volt nála. Bár a ♥3♠3♦6 flop és az ♦A turn után is volt egy pici esély arra, hogy kikapjon, de a riverre érkező ♣J nem hagyott kétséget afelől, hogy ki is nyeri ezt a partit. Ezután a magyar pókeres még nyert egy közepes kasszát ♦Q♣9 lapokkal Ding ♥Q ♠7-e ellen, amivel máris a közepes stackek között találta magát, így nagyot javultak az esélyei arra, hogy akár a legjobb háromba is odaérhessen.

Szép sorban távoztak az emberek, Hanusit azonban szerencsésen elkerülte a kiesés a továbbiakban is. Amikor négyen maradtak, akkor előbb sikeresen duplázott ♣A♣Q-vel, a kínai Linghui Dai ♦A♦3-je ellen, hiába érkezett egy ♣3 már a flopon, a turnön felbukkanó ♠Q-nek hála helyre állt a világ rendje. Ezután ki is esett a kínai játékos, miután tízes párja kevésnek bizonyult a szintén kínai, amúgy a versenyben ekkor vezető Chi Zhang kettesei ellen.

Hiába vette kezdetét a három fős szakasz Zhang óriási vezetésével, a headsupot végül mégsem ő, hanem a másik két kártyás játszhatta. Hanusi Máté ellenfele a kínai Li Ma volt.

Li Ma és Hanusi Máté a heads up előtt. (fotó: WPT)

Mivel a másik kínai játékost Li Ma ejtette ki, így a fiatal magyar pókeres majdnem kétszeres zsetonhátrányból kezdte az utolsó felvonást. Ennek ellenére Máté óvatos, következetes játékkal ledolgozta a hátrányát, így jutottak el a headsup 15. leosztásáig, amikor is mindkettőjük előtt 26 millió zseton volt. A vakok 500,000-1,000,000-1,000,000 voltak, amikor Hanusi csak kiegészített a gombról, ♣8♥8-vel. A kínai hölgy nem sokat teketóriázott, 11,000,000-ra emelte a tétet. A magyar játékos kisebb gondolkozás után allint jelentett, amit Li Ma kicsit hosszabb töprengése követett, de végül a megadás mellett döntött. Mivel ♦A♠9 volt nála, egy klasszikus pénzfeldobás lett hivatott dönteni a trófea és bajnoki cím sorsáról. A szerencse a magyar játékos pártjára állt, és bár a ♦Q♠5♦J flop és a turn ♥K egész sok lehetőséget adott az ellenfélnek ahhoz, hogy javuljon, a river ♣4 azonban biztossá tette, hogy Hanusi Máté az idei WPT Korea bajnoka! Nyereménye 434,000,000 koreai won (átszámítva körülbelül 323,000$), ami egyúttal azt is jelenti, hogy ő idén a legnagyobb magyar versenynyeremény büszke birtokosa. Aki szeretné, a döntő izgalmait teljes egészében átélheti a kaszinó által biztosított stream segítségével.

Nem lehet elégszer leírni, Hanusi Máté a WPT Korea bajnoka! (fotó: WPT)

Ha szeretnétek ti is megtapasztalni, hogy milyen is a hangulata egy ilyen nagy presztízsű versenynek, esetleg összefutni a legfrissebb magyar WPT bajnokkal, akkor van egy jó hírünk! Ehhez most nem kell 10, vagy még több órát a repülőn tölteni, elég csak kocsiba vagy vonatra pattani, és 2-2.5 óra alatt már ott is vagytok a pozsonyi Card Casinoban, ahol április 4. és 15. között kerül megrendezésre a WPT Bratislava. Az esemény rangjának megfelelően mi is egy igazán különleges promóciót állítottunk össze nektek, amelynek részleteit itt kattintva fedezhetitek fel. Remélhetőleg minél többetekkel összefuthatunk április első két hetében Pozsonyban!

Vélemény, hozzászólás?