Balogh András döntőzött a WPT Prime-on, 40 ezer dollárt vihet haza

Kezdőlap » Balogh András döntőzött a WPT Prime-on, 40 ezer dollárt vihet haza

1391 nevezés érkezett $1100-ért a népszerű WPT Prime sorozat ciprusi állomásának főversenyére. A díjalap így $1.349.270 lett, a bajnoki trófea mellé pedig $190.430 járt.

A harmadik napra a döntő kilenc résztvevője térhetett vissza, köztük Balogh András. Nem mondhatjuk, hogy ő volt a legfőbb esélyes, hiszen alig 5BB-vel kezdte a döntőt.

Balogh András mindent megtett a döntőben, amit lehetett (fotó: WPT)

Az első két allinjét sikerült nyernie, de még az első szünetnél is a 9. helyen állt, ugyanúgy 5bb-vel.

Szerencsére azonban volt egy seriff az asztalnál. A török Atilla Saracoglu 86BB-vel indította a finálét, és nem hagyott kétséget a stratégiája felől. Amikor csak lehetett, támadott, így gyakran került a (kényszer)megadó szerepébe flop előtt.

Elsőként Ilan Verdnikov búcsúzott a kilencedik helyen, miután Saracoglu összecsukta az ászait egy T5 kombóval.

Baris Topuz hasonlóan járt, miután ♣A♣Q-ja nem bírt el a török ♠6♣3 lapjaival.

A hetedik Sencer Ozturk lett – kitalálhatjuk, hogy őt is Saracoglu küldte haza. Ezúttal ♦T♦7-tel játszott, Ozturk pedig ♣K♣9-vel próbálta megtörni a lendületet, sikertelenül.

Atilla Saracoglu, a török veszedelem (fotó: WPT)

Andrásnak előbb csodával határos módon sikerült duplázni egyszer a török kárára.  De aztán őt is utolérte a félholdas végzet.

150e/300e/300e vakoknál András 1,45 milliós allint tolt gombról ♣2♥2-vel, Saracoglu pedig “természetesen” tartott nagyvakról ♣7♣4 kombinációval. A flopra érkező két négyes eldöntötte a meccset, így András a hatodik helyen végzett. Figyelembe véve az előzményeket, nem valószínű, hogy elégedetlen volt az eredménnyel. Nyereménye $40.000 lett.

Saracoglut végül csak a heads upban sikerült megállítani. A bajnok az algériai Omar Lakhdari lett.

A döntő végeredménye:

1. Omar Lakhdari – $190,430
2. Atilla Saracoglu – $125,000
3. Joseph Haddad – $93,000
4. Fabian Rolli – $70,000
5. Edgars Hauks – $53,000
6. Balogh András – $40,000
7. Sencer Ozturk -$31,000
8. Baris Topuz – $24,000
9. Ilan Verdnikov – $18,800

Az algériai Omar Lakhdari vitte el a trófeát (fotó: WPT)

Vélemény, hozzászólás?