Eljött hát a nap, amikor tényleg a tettek mezejére lépünk. Fura. Nagyon. Nehéz volt indulás előtt elképzelni. Szerencsére időm sem volt nagyon belegondolni. A kétely minden nagyobb döntésnél ott utazik veled. Most sincs másképp.
Csütörtök estig be voltam táblázva teljesen, így csak péntek délelőtt, olyan 10-11 óra magasságában kezdtem el pakolni. Kb. 14 órakor Olivér azt kérdezte, hogy akkor este indulsz? Szombat reggel akartam indulni, de eleve volt egy olyan érzésem, hogy az lehet kicsit tight ütemterv, mert akkor minden nap 10-11 órát kéne vezetnem, így aztán megtetszett az ötlet. Ha sikerül 18-19 órára összepakolni, akkor elindulok este, mert jellemzően éjfélig jó vagyok.
Pont 19 órára el is készültünk. Már csak a búcsúzkodás volt hátra. Elég rég volt már, hogy eltörött a mécses, de most zokogtam. Szerencsére kisfiamtól már elköszöntem, és csak utána, a páromtól való elköszönésnél történt.
Most már értem, hogy az én anyukám miért zokogott mindig, mikor még gyerekként, nyáron 1-2 hónapra elbúcsúztunk a nagyival Németországban.
Benne volt ebben az, hogy nem látom szeretett kisfiam és párom 3 hétig, benne volt a félsz, hogy mégiscsak egy 4500 kilóméteres utat tolok le egyedül, és benne volt az is, hogy most tényleg elhagyjuk az otthonunk.
Nem foglaltam előre, nem terveztem semmit. Úgy voltam vele, hogy úgy vezetek, ahogy jólesik és ahogy bírom. Szeretek amúgy vezetni, engem kikapcsol. (persze nem a városban)
5 óra után elértem Ljubljanat. Ugye mivel kocsi telepakolva, fontos kritérium volt a biztonságos parkoló, így a Sheratonra esett a választás, ami kint az autópálya mellett van egyből. 120€-ért nem olcsó, de kiváló reggeli, parkolás is benne volt, és szuper volt a szoba és az ágy is.
Nem kapkodtam, reggel keltem ahogy keltem. Neteztem egy kicsit. Olvastam egy kicsit otthoni horror híreket, így máris jobban esett az előttem álló útnak a gondolata. 🙂 Fincsi reggeli és zuhany után, olyan 9:45 körül útnak indultam.
Erre a napra volt tervezve a legnagyobb etap. Kb. Marseille magasságáig akartam eljutni, ami olyan 10 órás etap. Pár érdekesség az aznapi útról:
– Szlovéniában benzin 1,75€ volt, olaszoknál 1,95€, franciáknál 2,01€. Olaszoknál az a divat, hogy ha magadnak tankolsz 1,95€, ha tankoltatsz 2,15€. Ezek szerint sok a menőző, nem mintha ezt eddig nem tudtuk volna. Pókerasztalnál is nagyon szeretnek a blöffjeikkel és hero calljaikkal menőzni 🙂
– Brutál árak voltak a benzinkutakon. 3,60€ egy 0,5l-es coca cola. Nyilván nem vettem. Ha már ott vagyok, akkor a helyi San Pelegrino vizet ittam, ami csak 2x annyiba került, mint Magyarorszagon a diszkontban 🙂
– Az olasz autópálya kapus rendszerű, fent északon keresztbe haladtam át, és 60€-ot fizettem az olaszoknál. Viszonyitásképp Szlovákiában az egész éves matrica kerül ennyibe. A teljesség igénye miatt: Szlovéniában a 10 napos matrica 16€ volt.
A nap utolsó tankolásánál kinéztem egy B&B hotelt, megintcsak belső parkolási lehetőséggel, Aix-en-Provence városában (Marseille felett). Reggelit itt nem vettem igénybe, mert nem tűnt megérősnek. Igazam is lett volna. 🙂 Meglehetősen drága volt a szoba egy ilyen szintű helyhez képest, 100€.
Voltam helyi mekiben. Hát gyerekek, értékeljétek az otthoni profizmust és tisztaságot, mert ami itt megy, az durva. Mindig panaszkodunk, hogy milyen sok a buta ember, na ez Magyarországon még istenes, mert ott legalább még a logikus gondolkozás és az igényesség nagyrészt felfedezhető a mekikben és a vendéglátó egységekben. Otthon sem az már, mint ami volt 10-20 éve, de érezhetően jobb még a helyzet, mint itt, a mediterrán országokban.
Sidenote: Majd később írok a Tenerifei élet árnyoldalairól is. Mert so kminden van, ami Magyaroszágon klasszisokkal jobb. Csak a számunkra igazán fontos oktatás, egészségügy, mentális jólét, közhangulat és jogállami biztonság nem az… 🙁
Következő nap már csak egy lightos 8 órás trip volt betervezve, és hogy útközben meglátogatom Luigit. Spanyoloknál már csak 1,65€ volt a benzin, meg minden más is szignifikánsan olcsóbb. Itt csak 120-al lehet menni az autópályán, így 130-ra állítottam a tempomatot, ami 125 kmh-ás valós sebességnek felelt meg. Akkor már javában brutál hőhullám volt. Konkrétan egy ponton kezdett hányingerem lenni. Nyilván nem jól viseli az emberi szervezet, ha kint majdnem 45 fok van, a kocsiban meg 23 fokra van állítva – gondolom 26 foknál nem ment lejebb, de az is majdnem egy 20 fokos különbség!
Este 19 órára oda is értem Luigihoz. Dumáltunk egy jót és megismerhettem a két fantörpikusan jó fej, jólnevelt, okos és szépséges gyermekét Artúrt és Elenát is.
Luigi igencsak jó formában van, újabban gyerkőcökkel közösen is pl. falat mászni járnak. Nem csoda, hogy 14 évvel ezelőtti énje is megirigyli 🙂
Utsó nap már csak egy röpke 7,5 órás út várt rám Huelváig. Innen indult ugyanis a komp. Úgy időzítettem, hogy előző este kiérjek, legyen buffer ha valami váratlan közbejönne.
Így itt lementem este még a naplementés partra és vacsoráztam egy helyi étteremben egy jó nagy lepényhalat.
Másnap reggeli, zuhany, ital vásárlás a helyi sparban, hogy a hajón legyen.
És 13 órára kint voltam a kikötőben. Ahol az officeban jelezték, hogyha nincs meg az utazási kedvezményt igazoló kártya, mutathatok bármit, mindegy, mert anélkül nem adhatják meg a 75%-os rezidens kedvezményt, így jó sokat kellett ráfizetnem. De az eddigi beszámolók alapján a kabin megéri. Máskülönben egy 31 órás hajózás ülve, privát szféra nélkül az eléggé szenvedős. Így is lett, csak alátámasztani tudom. Így kabinban tök kellemes az utazás. A székeken csak szenvedő arcokat láttam.
(Magyarázat: A Kanári-szigeteken élőknek jár 75% kedvezmény minden kompra és repülőútra, ami a Kanári-szigetek és Spanyolország között közlekedik. És nekem ugyan még nincs meg, de bevette a rendszer a NIE számom (regisztrációs szám külföldieknek, e nélkül semmit nem tudsz intézni), és online megadta a 75% kedvezményt. Gondoltam, hogy hátha gagyi a rendszerük és átcsúszik, de mikor vasárnap reggel Franciaországban ébredtem, már várt egy szépséges e-mail a hajótársaságtól, hogy ők nem látják, hogy nekem lenne jogosultságom, és mutassam be. Jó – félig – magyar mentalitással még bepróbálkoztam a kis NIE számommal, meg Olivér iskolapapírjaival, de mondták, hogy csak az utazási kedvezmény kártyát fogadják el, amit a városháza állít ki. Így aztán ki kellett fizetnem a különbözetet. )
Beparkoltam hát a hajóra a T-Rocot, ami miatt ugye magamra vállaltam ezt a hosszú utat, majd a recepción adtak egy keycardot. Első klasszik spanyolos élmény, hogy a 6056-os szoba sehova nem volt kiírva. Hajós staff is csak pislogott, aztán elindult velem azon a soron, ami 55-ig volt írva és ott is volt az 56-os. Benyitottunk, de nem volt ablak… Mondom én nem ezért fizettem egy raklap pénzt. Azt mondja menjek recepcióra vissza. Na visszaballagtam. Emberünk mondja, hogy én nem vettem ablakosat, nincs rajta a jegyemen. Mondom neki, hogy én márpedig azt vettem. Ott ült, fogalma sem volt mit csináljon. Ekkor elővettem a telómat, mutattam neki hogy WhatsApp-on is megkaptam a jegyet, aszerint a 6001-es szoba az enyém. Ekkor felcsillant a szeme, aaaah Lanszki, sorry you are right. Sose tudjuk meg hol hibázott, de most megkaptam a tökéletes kis kabinomat. Ugyanis menetirányba, full középen volt a kilátás.
Minden kabin 4 személyes. Vannak ablakosak, es vannak belső zártak. Nyilván az ablakos a drágább. Én egy zárt dobozban, természetes fény nélkül megbolondulnék, szóval kiperkáltam a 800€-os kabint, gondoltam majdcsak lesznek szimpi emberek a hajón, akiknek fejenként pár száz euróért el tudom adni a többi helyet a kabinban.
Mikor beléptem a kabinba, realizáltam, hogy na ide max 1 embert engednék be önszántamból. Délután/este folyamán nézelődtem, hallgatóztam, de nem láttam szimpi embert az üléseken. Azok valahogy a kabinokban voltak, elég kevés ember választotta az ülést.
Még a hangszigetelésre is figyeltek, szinte semmi nem hallatszik át a szomszédos kabinokból. TV is van, előre feltöltött angol sorozatokkal, filmekkel. Elvileg netet is lehet venni, de messenger, skype, whatsapp működött anelkül is (de azért nem mindig).
A 31 órás hajóút szerencsére nyugodt volt. Kb. 1-2 óra lehetett, amikor kicsit jobban hullámzott az óceán, mert erősebb szél is volt, de kabinban fekve az sem tűnt vészesnek. Másoknak igen, mert 3x is láttam a takarító brigádot speciális felszereléssel 🙂
Tenerifei idő szerint 22:30-kor ki is kötött a hajó, és bőven éjfél előtt megérkeztem új otthonunkba.
