Ferenc pápa temetésének szombatjára nemzeti gyásznapot hirdettek Szlovákiában. Hogy jön a Szentatya búcsúztatója egy pókeres hírbe? Nos, a gyásznap miatt jelentős módosításokat eszközöltek a Card Casinoban zajló Skill Poker Master €350-s főversenyének programjában. A legnagyobb létszámúnak várt délutáni első flight elmaradt, a két estin viszont extra jutalmakért pókerezhettek az indulók. A három legnagyobb stackkel záró továbbjutót ugyanis sorrendben €5000, €3000 és €2000-val díjazták a szervezők.
Végül így is €50.000 körül tettek hozzá a díjalaphoz a szervezők, hogy meglegyen a félmillió euró, de összességében az 1307 indulóval nem lehettek elégedetlenek.
A somorjai pókerterem most is vonzotta a magyar játékosokat. A pénzbe ért résztvevők között ott volt Kamarás Péter (€3600), utolsó talpon maradt hölgyként Dr. Fábián Eszter (€2700), és még tucatnyi honfitársunk valamint magyarajkú, de a szomszédos országok zászlói alatt szereplő versenyző.

A maratoni második nap kis híján hajnali 5-ig tartott. Végül a görög Christaki Stavro kiesésével érte el az utolsó két asztalt, azaz 16 főt a kimerült mezőny. Kármán Antonino 6,5 milliónyi zsetonnal a második helyről várhatja a folytatást. A vakok 50e/100e/100e szintről indulnak, a sereghajtók is 10BB körüli stackkel rendelkeznek, így bőven kellhet még kitartás a döntő nap versenyzőitől. Van miért, hiszen nem kevesebb, mint €75.000-s első díjért zajlik a játék.
Az eseményeket élőben követhetjük 16:30-tól a Card Casino Youtube csatornáján:
https://www.youtube.com/@cardcasinosk/streams